Üdvözöllek a blogomon!

23.fejezet.~♥

„- Nem tudom nem beszéltünk.”
- Na akkor most szépen ki megyünk és felhívod. –mondtam határozottan.
- De..
- Semmi de! –mondtam. – Srácok légyszi vigyétek le a cuccom és várjatok meg minket lenn. Nekünk még dolgunk van. – néztem DooJoon-ra.
- Rendben. – mondták egyszerre.
- Köszi. –mondtam majd DooJoon-t kitoltam az ajtón, és egyenesen becéloztam az utcát ahol nem volt pont senki. Elmentünk a kórház épülete mögé hogy nyugodtan tudjon telefonálni. YoSeob-nak egyeltalán nem tetszett hogy DooJoon-nal megyek ki és őt, meg ott hagyom.

~ Eközben én és DooJoon.~
- Na hívd! –parancsoltam rá.
Félve elővette a mobilját, majd megkereste Ri Rin nevét és tárcsázta.
Kicsöngött hál’ istennek.^^
- Haló. –szólt bele Ri Rin.
DooJoon lesokkolt.
- Mondj már valamit. –suttogtam.
- Sz.. Szia. –dadogta DooJoon.
- Áh DooJoon. Hogy hogy felhívtál?
- NiTae erőltette. Én féltem. – mikor ezt ki mondta egyből oda kapott a szájához.
- Mi?
- Semmi. Semmi.
- Ne hazudj! – mondtam hangosan, amit Ri Rin is hallott.
- Na add ide. –kikaptam a telefont DooJoon kezéből.
- Szia Ri Rin.^^
- Szia NiTae.
- Na! Azért hívott ez a balf*sz mert szeretne veled találkozni. :D Remélem, rá érsz : )
- Persze. Mikor és Hol?

- Ömm.. Holnap este 7-kor a parkban. – Ri Rin tudja melyikről, beszélek. ;d xd
- Rendben. Ott leszek.
- Király. Na majd holnap találkoztok most le, kell tennem. Szia.
- Szia. – Mondta majd megszakítottam a vonalat.
Ez után oda mentem DooJoon-hoz.
- Hogy te mekkora egy pancser vagy. –nevettem.
- Mit mondott?
- Holnap este 7-kor a parkba! NE KÉSS! Ezt nem ő mondta, hanem én. –mondtam majd elindultam.
DooJoon utánam ordított.
- NITAE!
Megfordultam.
- Köszönöm.: )
- Ugyan. –legyintettem. – nincs mit. :D  De amúgy te nem velünk jössz? –néztem értetlenül.
- Ja, de.
„ – Uhh -.- ekkora egy majmot.>< - gondoltam magamba”
Mikor végre DooJoon is felzárkózott elindultunk. Amíg odaértünk a kocsihoz csak nevettünk, ami YoSeob-nak is feltűnt ezért idegesen kiszállt a kocsiból megragadta a csuklómat majd elráncigált. Én csak nagy szemekkel néztem majd megszólaltam.
- Héé! YoSeob! Állj már meg! Hová mész? –kérdeztem kicsit hangosan.
- El innen!
- Mi?!
- Elviszlek, hogy ne legyél DooJoon-nal se semmilyen fiúval csak velem. – mondta [ nekem nagyképűnek tűnt ez a mondat.>< xd]  majd megállt.
- Végre megálltál! Mit hablatyolsz itt össze-vissza? –vágtam elég bizar fejet.><
- Nem lehetsz más fiúkkal! Én azt nem bírom ki. Érted?
- YoSeob! De én csak segítek DooJoon-nak.
- Aha. Persze.
- Ha nem hiszed el akkor, szia. –mondtam majd elindultam, de megragadta a csuklóm és visszarántott. Ahogy visszarántott valahogy a karjaiban kötöttem ki.
- Nem mész sehová.
- Hee? –megint az az értelmes fej .xdd
- Nem mész sehová! Jössz velem.
- És még is hova a fészkes fenébe.? Még táborba vagyunk.
- Holnaptól nem! Úgy hogy ha ezt az éjszakát nem töltöd ott az nem lesz feltűnő. – vonta meg vállát.
- Eléggé feltűnő lesz!
- Nem érdekel. – mondta majd megint elkezdett ráncigálni.
- Na jó fejezd be a ráncigálást. Fáj a csuklóm a lábam és minden porcikám. –nyavalyogtam.
Válasz nem érkezett de egyszer megint megint állt.
- Na most minek álltál meg?
Válasz megint nem érkezett, ami kezdett idegesíteni-_-

Egyszer csak YoSeob felkapott.
- Héé! Mit csinálsz?
- Te mondtad! Fáj minden porcikád.
- AZ igaz. De nem arra céloztam, hogy emelj fel és vigyél.;d
- Most már mindegy addig viszlek, ameddig oda nem érünk! - Jelentette ki.

Nem volt más választásom így hát engedtem had, cipeljen. .xd

~ 10 perc múlva megint megállt [ elegem van ezekből, a megállásokból. -_-] ~
Hírtelen letett.
- Na most mi van?
- fordulj meg.
Ahogy mondta úgy is tettem. Megfordultam.


[ Tádáá egy kis késéssel,de meg gyüttem.>< :DD
DE! nagyon nincs ihlet csak azért írtam, mert megígértem! Xdd ]

22.fejezet.~♥

„- Na mi ez a nagy öröm? Hiszen NiTae ott fekszik. –mutatott az ajtómra RinRin.”

 

YoSeob megfogta a vállát RinRinnek.

- RinRin drágaság én szerelmes vagyok.^^ - pattogott YoSeob mint egy bolha. Xd

- Mi? –nézett értetlenül RinRin.

- Azt mondja, hogy összejött NiTae-val! –mondta Ri Gi.

- És ezt te honnan tudod?

- RinRin nézz már rá. –mutatott Seobra. – ja és NiTae-ba szerelmes szóval!

- Ahaaaa értem. Leesett.^^

Kisidővel elmentek szólni az igazgatónak. Én még infúziót kaptam. És a többiek csak 20: 00 –fele jönnek majd be és már kezdett sötét lenni így elaludtam egy kicsit. Valaki bejött a szobámba nem tudom ki nem mertem felkelni és kinyitni a szemem] Fekete ruha volt rajta. És valamit csinált az infúziós izénál majd kiment.

Kis idővel elkezdett fájni minden porcikám nem éreztem a lábam se semmim. A többiek pont akkor jöttek, és mivel az orvos azt mondta, jól vagyok, bejöhettek.

- Szia NiTae. –köszönt mindenki mosolyogva.

Én nem tudtam megszólalni, mert elment a hangom valamitől: oo

- NiTae. Miért nem szólalsz meg?

Én csak kapálóztam a kezemmel.

- Mi?!

- Van egy papírotok meg egy ceruzátok, de toll is jó. –szólalt meg DongWoon.

- Van papírom. Nálam mindig van, ha valamit fel kéne írni. –állt fel HyunSeung.

- Köszi.

- Nekem van tollam. –mondta DooJoon.

- Köszi. –mondta DongWoon majd oda adta nekem.

- DongWoon erre honnan jöttél rá? – kérdezte Gikwang.

- Mikor kicsik voltunk NiTae-nek és RinRin-nek mindig elment a hangja, mert sokat sikítoztunk ezért mindig kellett valakinek papír és ceruza, hogy le tudja írni mi a fészkes, fen, van. –amíg DongWoon mesélte a többieknek én leírtam majd oda adta DongWoon-nak hogy olvassa fel.

 

Srácok! Segítsetek! Szóljatok a dokinak!

Valaki volt benn a szobámba, míg aludtam és az infúziós bigyónál valamit csinált majd elment.

Én egész végig úgy csináltam mintha aludnék de, kis idővel nem éreztem a lábam se semmilyen végtagom és elment a hangom. Kérlek, segítsetek.

 

Miután hangosan felolvasta, elkezdtem sírni YoSeob oda jött hozzám.

- Valaki menjen gyorsan és szóljon az orvosnak. –sürgette DongWoon a többieket.

- Én elmegyek! –mondta YoSeob majd felállt és kisprintelt az ajtón.

10 perc múlva a dokival rohantak be.

- Kérem, fáradjanak ki. –kérte meg a többieket a doki.

- Rendben. –mondták majd kimentek.

YoSeob, DongWoon, Ri Gi és RinRin nagyon idegesek voltak.

A doki kijött.

- Most már minden rendben van. Beadtak neki egy olyan infúziót, amitől lebénul egy pár órára. –mondta a doki.

- Visszamehetünk hozzá? –kérdezte Ri Gi.

- Mi, az hogy visszamentünk hozzá? Azonnal haza visszük, és otthon ápoljuk! –jelentette ki DongWoon és YoSeob. – Doktor úr kérem, írjon egy zárójelentést. –kérte meg DongWoon az orvost.

- Rendben. Csomagoljanak össze addig.

- Köszönjük. –mondták majd berohantak a szobámba. Úgy berontottak, hogy megijedtem és majdnem leestem az ágyról.

- Ti meg mi a fészkes fenét csináltok? –kérdeztem ijedten.

- Bocsi, ha megijesztettünk. Haza megyünk. –mondta YoSeob mosolyogva.

- Mi?! Juhéj. – ordítottam.

Mindenki segített össze pakolni. YoSeob egész végig ott ugrált és ölelgetett.

- YoSeob nyugi! NiTae nem kap levegőt. –nevette el magát DooJoon.

- Tényleg DooJoon mi van Ri Rin-nel? –kérdeztem izgatottan.

- Nem tudom nem beszéltünk.

 

[bocsi erre futotta. JÓÉJT.♥]

Sorry Sorry... Super Junior módra! xd :$ ♥

Annyeonghaseyo! ^^

 


Sajnálattal közlöm de, nem lesz egy ideig fanficc mert nincs IHLET, és ha nincs ihlet, akkor nincs semmi. :| Sorry mindenki!
De azért saranghae! ♥
u.i.: próbálok gyorsan ihletet meríteni, mert ahogy Lucuut ismerem, vagy levonja a füzetésemből vagy megcsapkod. .xd ><

 

http://www.youtube.com/watch?v=x6QA3m58DQw

Bocsánat kérés képpen: Sorry Sorry :D xddd

21.fejezet.~♥

„*Eközben Ri Gi és HyunSeung*”

Ri Gi elkezdett forgolódni az ágyon.

 

- Ri Gi! –pattant fel Seung. –jól vagy? –fogdosta fejét nem-e lázas vagy valami.

Ri Gi válasz képpen egy köhögést adott majd fel ült.

- Fázok.. –mondta miközben a takaró alatt vacogott.

- De hát rajtad van a takaró. Mutasd még egyszer a fejed.  –Seung megint megfogta a fejét. –jézusom! Ri Gi te tűz forró vagy.!

- De hogy. Olyan hideg van, itt hogy szétfagyok.

Ri Gi-n kettő takaró volt és a szobába nem volt több. Az igazgatótól nem lehet kérni se senki mástól ezért egy megoldás volt. HyunSeung-nak kellett „felmelegítenie”.

 

 

~10perccel később.~

- Kicsit jobb? –kérdezte Seung aki szorosan ölelte magához Ri Gi-t.

- Kicsit igen. :$ de még mindig vacogok.

- Gyere még közelebb.

- De már így is rajtad fekszem. Nem bírok közelebb menni. : oo

- Akkor meg ölelj szorosabban.

- De már nem bírlak, mert kinyomom belőled a szuszt. Így jó, ahogy most vagyok köszönöm. :D

HyunSeung nem mondott semmit, mert bealudt. .xd

Ri Gi is elaludt egy kis idővel rá mivel a láz elnyomta.

 

Eközben én a többiekkel találkoztam RinRin-ék szobájában.

 

- Mi van Ri Gi-vel.? –kérdezte Gikwang.

- Nem tudom HyunSeung bezárta az ajtót. : oo

- HyunSeung szerelmes Ri Gi-be. Lehet csak vele, akar lenni egy kicsit. –szólalt meg DooJoon aki mellett ott volt Ri Rin. Nem tudom ki az a lány és idegesít. .xd

- Na jó tereljük a témát. Ri Rin vagy igaz? –néztem rá a lányra.

- I.. Igen. –szólalt meg félve.

- Mi van közted és DooJoon között? –tértem a tárgyra.

Ekkor YoSeob bele rúgott a bokámba.. [de nem erősem. Hála istennek, mert akkor megvertem volna. .xdd]

- áááú. –szólaltam meg halkan.

Ő csak vállat vont.

Én fel álltam meg ragadtam drágalátos barátom fülét és kiráncigáltam.

- áúú!áúú!ááú! NiTae!  ! ! ! ! ! !–nyavalygott.

- Még egy rúgás és meghalsz! –fenyegettem meg. >< .xd – na most menjünk vissza. xd

- hmm?

- Na indulj! Xd

YoSeob ment előttem és majdnem elgáncsoltam.:$ xdd

- ááúúúú. –szólalt meg kicsit dühösen.

- hihi. :$

- Na most már elég volt! – szólalt meg majd oda lépett hozzám.

- na most mire készülsz.? Bele rúgsz megint a bokámba? Xd –nevettem el magam.

De mikor komolyan nézett rám kicsit meg ijedtem. :$

- YoSeob, NiTae mit csináltok.? –jött oda DongWoon.

- Huuh meg mentettél. –ugrottam DongWoon nyakába. :d xd

- Mi.? –nézett értetlenül.

- Semmi csak játszottunk és te vagy a megmentőm. Xd –mondtam mosolyogva. Majd adtam egy puszit az arcára (mint egy barátnak. .xd)

YoSeob ezt elég dühös tekintettel nézte végig.

- YoSeob. Mi a baj? –néztem rá.

- Semmi. Hagyjuk.!

- Hát jó.. Te tudod. –mondtam majd elmentem. Út közben bele léptem valami élesbe és mikor elestem bele is, feküdtem valami élesbe. Nem tudtam mi az de, mikor megnéztem a lábam nagyon vérzett. Elkezdtem kiabálni amennyire, tudtam. Egyedül Ri Rin hallotta meg.

- Nem NiTae kiabál.?

- Én nem hallok semmit.

- Én sem. –szólalt meg mindenki.

- Én akkor is hallom és megnézem mi történt.

Ri Rin felállt meg kifutott. Mikor észre vett már csak a vért lehetett látni.

- Srácok! –kiabált Ri Rin.

- Hmm?

- NiTaeeee!

- Mi van vele.? –kérdezte mindenki unottan.

Ri Rin megfogta YoSeob kezét, majd kirángatta.

- Nézd! Ha szereted, akkor hívjátok a mentőket MOST AZONNAL.! –mondta sírva Ri Rin.

YoSeob tárcsázta a mentőket. Addig a többieknek Ri Rin szólt ők pedig szóltak az igazgatónak, hogy elmennek egy kicsikét.  A mentősök hordágyra fektettek majd bevittek a kórházba a többiek, nem tudom, mivel de utánam jöttek. : oo

YoSeob egész végig fel s alá mászkált. RinRin JunHyung ölében ült és sírt.  Ri Gi lázasan volt benn annyira fázott még mindig hogy HyunSeung-ot nem akarta elengedni. .xdd

DongWoon felhívta Shenii-t: oo nem tudom honnan volt meg neki a száma, de megvolt. .xd

DooJoon Ri Rin kezét szorongatta, mint egy idióta.><

A doki kijött és valamit mondott aztán egyszer csak YoSeob-ot láttam meg az ajtóban kisírt szemekkel. Elég homályos volt minden de láttam hogy szemei vörösek.

- NiTae. –ért hozzám remegő kezekkel.

- Hmm?

- Mondanom kell valamit.

- Hmm? .xd [ nem vagyok valami bő szavú. .xdddddddddddddd]

- Már régóta szeretlek és ezt te is, tudod. Csak egyszer próbáljuk, meg kérlek.

Én csak bólintottam majd kis mosolyt ejtettem a szám szélén.

- Köszönöm, Köszönöm! –ujjongott YoSeob majd megcsókolt. Ami kicsit váratlanul ért. : oo xd

- Még nem vagyok valami, jól úgyhogy ne szorongass ennyire. Xd –simogattam majd arcát. :$

- B.. Bocsánat. :$ Nekem mennem kell de, te nem jöhetsz velünk sajnos. :| az igazgatónak majd szólunk. Holnap is bejövünk. –mondta majd egy utolsó csókot nyomott számra és elment. (ugrálva.xD)

- Na mi ez a nagy öröm? Hiszen NiTae ott fekszik. –mutatott az ajtómra RinRin.

 

[ ez a rész valami katasztrófa lett..xddd BOCSI MINDENKI NEM JUTOTT MÁS ESZEMBE.xdddddd]

20.fejezet.~♥

„Elmentek kezet mosni majd jöttek is vissza. Leültünk enni.”

 

 

- Mi történt pontosan veletek? –kérdezte Ri Gi.

- Semmi különös. –füllentettek.

- Akkor mi ez a hirtelen szerelem.?

- Ez nem hirtelen! Már régóta szeretjük egymást csak eddig nem mertük egymásnak bevallani.

- És akkor most mért mertétek?

- Mert úgy éreztük eljött az ideje.

- Minden kérdésemre tudtok válaszolni ez nem ér. .xd

- Ez van. Bocsi.

- Háá! És mikor fogtok tudjátok lefeküdni.

Ekkor RinRin és JunHyung ami, innivaló a szájukban volt mind kiköpték és elkezdtek köhögni. Az inni való egyik fele rám a másik fele YoSeobra ment.

- ááá köszi. –kiáltottunk fel egyszerre YoSeob-bal.

- Semmikor. –mondta JunHyung még mindig fulladozva.

- Mért köhögtök?

- Mert talán félre nyeltünk.?! –nézett rá RinRin Ri Gi-re szúrós tekintettel.

Ri Gi lecsúszott az asztal alá.

- Én elmegyek átöltözni, mivel ez gusztustalan. –mondtam nyávogva.

- Jövök vele. –mondta YoSeob ugyan olyan undorral.

Felálltunk az asztaltól majd elmentünk a szobánkba.

YoSeob gyorsan megszabadult felsőjétől majd elővett egy másikat a bőröndjéből.

Rajtam bikini felső volt így nem voltam szégyenlős.. Mondjuk a melltartó is ugyan olyan, úgyhogy akkor se lettem volna szégyenlős. Én is lekaptam a felsőmet, majd kikutattam egy másikat a bőröndből.

- Mehetünk?

- Persze.

Visszamentünk a többiekhez.

- Ez gyors volt. - szólaltak meg.

- mivel csak lekaptuk a felsőt és kerestünk egy másikat. –mondtuk lazán.

- Lekaptátok? NiTae! YoSeob látott melltartóba?

- Bikini van rajtam, ha érdekel. DE! a melltartó is majdnem ugyan olyan nem tudom, mit kell izélni. :oo

A többiek nem mondtak erre semmit. Mi már befejeztük a reggelit ezért csak ültünk és vártuk, hogy a többiek is befejezzék.

Mikor mindenki végzett elment mindenki a szobájába „csendes pihenőt” tartani.

Ebből a pihenőből délután 15: 30-lett mire felkeltünk.

Nem tudom mért, de elnyomott minket az álom.. de rendesen. .xd

Esett az eső és lehet azt hittük, este van. Mikor elállt Ri Gi-éktől sikítást hallottam.

Gyorsan kifutottam majd láttam, hogy két fiú viszi Ri Gi-t a tóhoz. Nem tudom, ilyenkor hol vannak a fiúk, de komolyan. -.- A levegő le volt hűlve Ri Gi-n pedig csak egy bikini felső egy bikini alsó és egy szoknya volt. A fiúk oda vitték a parthoz majd bele, dobták a hideg tóba. Az a baj hogy én sem de Ri Gi sem tud úszni, ezért elkezdtem kiabálni.

- HyunSeung! HyunSeung! HyunSeung! –kiabáltam, ahogy torkomon kifért.

HyunSeung a 4-et már meghallotta.

- Mi a baj? –futott ki DongWoon és Gikwang szobájából. .xd

- Ri Gi! –mutattam a tó felé.

- Mi van vele?  - kérdezte feszülten.

- Bele dobták.

- Kik?

- Az most mindegy szedd ki. Mivel én sem tudok úszni!

HyunSeung csak sprintelt a tóig majd „kecsesen” bele ugrott a vízbe. .xd és kihúzta Ri Gi-t. Ri Gi kezében volt majd bevitte a szobájukba.

- Köszönöm hogy szóltál. De most kérlek, ne zavarjatok, és ne szólj senkinek erről SENKINEK még RinRin-nek se! Keresd meg azokat és verd meg őket. NiTae! Vedd elő a bunkó stílust! –mondta lihegve HyunSeung majd, becsapta az ajtót.

 

- na fasza. Ha nem szólok neki észre, sem veszi, mi van azt ez a hála. –puffogtam majd elindultam meg keresni azt a két majmot.

Mikor megtaláltam őket, ami a közelembe volt. (vasszerűség.xd) felkaptam majd szépen oda mentem, és rá basztam az egyik lábára a másiknak csak az orra vérzett.

- Na! Ri Gi-t még egyszer piszkáljátok nem csak az orood fog vérezni neked meg nem csak a lábad fog sajogni! –mondtam majd dühösen elmentem.

 

*Eközben Ri Gi és HyunSeung*

 

[ Lucuu most örüljél magadnak. .xddd és ebbe nem fog senki senkit lepisilni.^^xddd vagy is úgy hiszem.:d xdddddddd remélem tetszett ez a rész.^^:D JóÉjt.:D]

19.fejezet.~♥ (+18)

Figyelem! Ez a rész 18 éven aluliaknak nem ajánlott! Ha még is el akarod olvasni a te felelősséged és NEM az enyém! Xd :DDD

„- öö… öööö.. –ennyit tudott kimondnai.”

 

- Engem nem zavar, hiszen pasi vagy ha, nem tévedek. –kacsintott RinRin. –csak szóltam mielőtt így jönnél reggelizni kicsit ciki, lenne számodra. :P

 

- Öm .. Igen elég ciki… de ennél cikibb már biztos nem. –dünnyögte az orra alatt.

- hmm?

- semmi, semmi. –legyintett JunHyung.

- Hát jó..

RinRin reggel egy pulcsit hosszú ujjú felsőt vett fel.

- Kezd melegem lenni. Átöltözök. JunHyung fordulj! – a mutató ujjával körbe-körbekörzött.

JunHyung megfordult.

RinRin levette a pulcsiját majd a pólóját. Letérdelt a bőröndje mellé és elkezdett kutatni egy szál melltartóba. JunHyung azt hitte már megtalálta a pólót, amit fel akar húzni ezért bátran megfordult de, mikor meglátta RinRin-t egy szál melltartóba férfiassága még keményebb lett.. .xd RinRin megfordult hogy biztos legyen, abba hogy JunHyung nem nézi de, mikor megfordult és észrevette, hogy JunHyung tátott szájjal bámulja és férfiassága is keményebb, mint az előbb kicsit megijedt.

 

- Nem meg mondtam, hogy fordulj el.? –cseszte le a fiút.

JunHyung nem bírt magával közelebb lépett RinRin-hez majd szenvedélyesen megcsókolta. RinRin viszonozta ezt a csókot.

Majd az ágyhoz sétáltak de ajkaik nem távolodtak el egymástól.

JunHyung-on csak egy boxer és egy póló volt.

JunHyung óvatosan lelökte RinRin-t az ágyra majd rámászott, és csak csókolgatta hasát közben farmerja gombjával szenvedett. Mikor végre sikerült leszednie azt a fránya nadrágot RinRin felült.

- JunHyung és ha bejönnek?

- Leszarom. .xd

RinRin csak vállat vont majd ledöntötte JunHyung-ot és most ő volt felül.

RinRin lerántotta róla a pólót, majd elkezdte csókolgatni ajkaitól teljesen le a boxeréig. Ott abba hagyta a csókokat majd kicsit elgondolkozott majd boxeren keresztül, kényeztette férfiasságát. JunHyung már nem bírt magával szó szerint letépte RinRin-ről a maradék ruhát nem várt tovább.

Óvatosan behatolt RinRin-be akinek az elején egy kicsit fájt majd hozzá szokott.

- Ahhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh, Junhyung... ahhhh- nyögött hangosakat RinRin.

JunHyung néha hol lassabban, hol gyorsabban csinálta. RinRin érezte, hogy nemsokára el fog élvezni és ez így is lett. Rá 2percre rá elélvezett. Nem sokkal később JunHyung is követte. Majd szépen lassan kihúzta férfiasságát és RinRin mellé dőlt.

- RinRin! Lennél a barátnőm? –kérdezte JunHyung lihegve.

RinRin nem adott választ csak ráfeküdt JunHyung-ra és megcsókolta.

Kicsit még így feküdtek, aztán felöltöztek majd rendet, raktak a szobába és utána mentek reggelizni kézen fogva.

- Sziasztok. Mi van veletek.? Mi ez a nagy mosoly? És mi ez a kézen fogás? –kérdezte Ri Gi izgatottan.

Válasz képpen egy csókot kaptunk. :D

- De mázlista vagy haver! –mondta YoSeob ekkor DongWoon rácsapott a fejére.

- ÁÚúú! –kiáltott fel.

- Megérdemelted.!

- Menjetek kezet mosni, aztán gyertek enni. –mosolyogtam. :)

Elmentek kezet mosni majd jöttek is vissza. Leültünk enni.

 

 

[ na nem vagyok jó író! De Kérésre írtam ezt a részt igaz RinRin?! xdd.>< xdd]
[Óveszer nem volt náluk úgy hogy ne csodálkozzatok hogy nem írtam bele!!!xĐĐĐĐ ]

18.fejezet.~♥

„- ahogy NiTae-t ismerem most egész táborba a „bunkó NiTae” lesz és én ezt nem akarom. – nyavalygott Ri Gi.”

- Ne nyavalyogj már! Úgysem lesz az, mert agyon csapkodom.! –jelentette ki RinRin büszkén. .xd

- Szerintem mi is menjünk. Holnap hosszú napunk lesz. –mondta Ri Gi.

- Menj előre. Mindjárt megyek én is. –mondta RinRin.

- Rendben. A ház előtt találkozunk.

Ri Gi ki ment a ház elé.

RinRin pedig felsietett az emeletre.

*kopp-kopp*

- ki az? –kérdeztem miközben könnyeimet, töröltem le.

- RinRin. Beengedsz?

- Persze.

Mikor kinyitottam az ajtót RinRin dühös tekintetével találtam magam szembe.

- Mi a fészkes nyúl tojást képzelsz?! DongWoon sokkot kapott attól, ahogy beszéltél vele.! NiTae a táborba, ha nem leszel kedves és megcsaplak.! –jelentette ki RinRin és ha ő, azt mondja, hogy, megcsap akkor meg is, teszi. .xd

Én nem válaszoltam semmit csak bólintottam de csak az utolsóra. „- Nem lehetek bunkó.?! De csak RinRin előtt nem.^^ áhh ez menni fog. –kuncogtam magamba.”

- Remélem világos voltam! Mi most megyünk, szia. Holnap tali. –mondta majd elment.

Ha már mindenki magamra hagyott elmegyek fürdeni aztán aludni, hogy holnap fitt legyek.^^

Mindennel végeztem majd bebújtam a melegágyba és el is aludtam.

 

~Reggel~

 

Korán felkeltem elkészültem majd vártam a többieket. 07: 00-ra ide is értek.

- Jó Reggelt.! –köszönt mindenki egyszerre nagy mosollyal.

- Sziasztok.

- Indulhatunk?

- Ühüm.

- Öm.. NiTae! Csak DongWoon mellett van hely. Ugye nem gond. –fordult felém Gikwang.

- Ahjj.. –sóhajtottam. –Rendben nem probléma. –dünnyögtem az orrom alatt.

- Szuper akkor gyere, szálljunk be és menjünk. – bepakolták a csomagomat a csomagtartóba ahol még csoda, de volt hely. :oo RinRin és Ri Gi a sulinál vártak miket.

Mikor újra kiszálltunk a kocsiból és kipakoltuk a csomagokat Ri Gi megszólalt.

- NiTae és DongWoon kibékültek? Mivel egymás mellett ültek. –kérdezte Ri Gi.

- nem tudok semmit. –vont vállat RinRin.

- Figyelem gyerekek!

Szeretnélek megkérni titeket, hogy fegyelmezetten viselkedjetek, amíg ott vagyunk. Semmi alkohol rendben.?! Remélem érthető voltam. Akinél meglátok alkoholt, az arra számítson, hogy ebből az iskolából távozhat. Nos induljunk. –jelentette ki az igazgató. .xd

- Na ez gyors volt. –mondta kuncogva JunHyung.

- Na menjünk. –tolta előre RinRin. (JunHyung-ot) akinek ez nagyon is tetszett.

Mi csak nevettünk és követtük őket.

Mi voltunk az elsők, akik felszálltak a buszra aztán a többi diák, akik jönnek.

Volt egy-két idióta, akik Ri Gi-t piszkálták. Hiába szóltam rájuk nem hagyták békén. Mikor lecsaptam őket az se hatott rájuk. Egész úton Ri Gi-t kellett figyeljem, hogy mikor piszkálják. Esküszöm, majdnem lerugdostam őket a buszról. HyunSeung ebből nem vett észre semmit, mert eltereltem a figyelmét. Még a végén ő került volna bajba.

 

2órás utazás után végre megérkeztünk. *-*

Leszálltunk a buszról én rohantam az a 2idióta srác után egyből.

- Na idefigyeljetek ti barmok, ha nem hagyjátok békén Ri Gi-t nagyon nagy baj lesz.! –jelentettem ki.

- Jaaj de félünk. –nevettek.

Oda mentem és szépen mindegyiknek bevertem egy-kettőt.

- Na! Szerintem ez kezdésnek elég volt.! –poroltam le a kezemet.

- NITAE! –kiáltottak a többiek.

Én csak lassan hátra fordultam.

- hmm.?

- A csomagod.!

- Jaa tényleg köszi. –mondtam majd visszamentem a csomagért.

 

Az igazgató megint elkezdte.

- A szoba felosztás valamiért úgy van megcsinálva, hogy egy fiú, egy lány.

„ – csak ne Dong-gal legyek vagy ne Yo-val.. –könyörögtem magamba”

Mindenki izgatottan várta én meg félve.>< .____. .xd

- Shin Ri Gi Jang HyunSeung-gal lesz egy szobába.  Park RinRin Yong JunHyung-gal. Yang YoSeob Lee Gikwang-gal. Joon DooJoon Choi Ri Rin-nel.

- Az ki.? –kérdezte DooJoon bunkón.

- Majd megtudja! De nem fejeztem be. Park NiTae Son DongWoon-nal.

- MI?! –kiáltottam fel.

- Sajnálom kis asszony, hanem tetszik haza, viheti a busz. –mutatott a busz felé.

- nem, nem így tökéletes. - mondtam, majd ránéztem DongWoon-ra ideges tekintettel.

- Na akkor most menjetek a szobátokba és pakoljatok, ki aztán csináljatok, amit akartok.. –kacsintott az igazgató.  [nem félreérteni. .xd]

 

Mindenki elindult megkeresni a szobáját. Mikor végre megtaláltuk bementünk. A szobába kettő egyszemélyes ágy egy asztal és két szék.  Ebből állt a szobánk. ._. Én lefoglaltam az ablak melletti ágyat DongWoon aludjon a másikon.

- Én akartam az ablak mellett lenni. – nyavalygott Woonie.

- nem érdekel. –vállat vontam.

- NiTae! A tegnapi nagyon rosszul esett de én nem haragszom rád és te, se haragudj rám.

- DongWoon sajnálom hogy így beszéltem veled. –mondtam majd oda futottam hozzá és megöleltem.

 

Mindenki ilyen szobákat kapott kivéve RinRin-t és JunHyung-ot. Nem volt több külön ágyas szoba ezért ők egy nagy francia ágyas szobát kaptak. : oo

Elég ciki volt. Xd. JunHyung mikor belépett az ajtón csak állt tátott szájjal hogy ez az ágy meg mi a fene. RinRin szint úgy. Majd lepakoltak.

- Nem megyünk át szólni a többieknek, hogy nézzünk körbe a környéken? –kérdezte RinRin.

- menjünk.

Először a két fiút szedték fel majd mentek DooJoon-hoz de, látták hogy éppen ismerkedik, ezért inkább békén hagyták.

 

 

*DooJoon és RiRin*

 

- DooJoon vagyok. –nyújtotta a kezét a lány felé, hogy kezet foghassanak.

- Én Ri Rin. –majd ő is nyújtotta a kezét.

- Új diák vagy?

- Nem. Nem is ebbe a suliba járok csak apu erőltetett erre az egészre.

- Az igazgató az apád? :oo –döbbent le DooJoon.

- Ühüm. Ezért nekem minden hülyeségre mennem kell, ami a sulitokhoz tartozik.:|

- Értem. Szerintem ebbe a 2hétbe el leszel velünk. Persze ha van kedved velünk lenni.

- Persze. Szívesen. :)

RinRin és JunHyung közbe mindenkit felszedett és látták hogy mi is jóba vagyunk. :D Ennek nagyon örültek.

- DongWoon haver! Te szerencsés vagy. –fogta meg a vállát YoSeob.

- Mi.? –nevetett Dong.

- Én akartam NiTae-vel egy szobába lenni. –duzzogott. .xd

- Cseréljünk?

- De akkor az igazgatótól kapunk.

- Majd megoldom. Na cseréljünk?

- Még szép hogy IGEN! ^^

- Oké. Akkor, ha visszamentünk, akkor csere.

- Milyen csere.? –léptem oda a fiúkhoz.

- Szobát cserélünk.

- Hmm?

- YoSeob megy, a szobába hozzád én meg megyek Gikwang-hoz.

- Hogy mi.? –kiáltottam fel.

- Jól hallottad. :) –mosolygott Dong.

- DongWoon!!!!! Mért mindig a hátam mögött intézkedtek.?

- Mert tudjuk, hogy te úgy sem mennél bele. –mondta DongWoon és sajna igaza volt. .xd

- Na jó menjünk vissza, kezd hűvös lenni. –szólalt meg Ri Gi.

- Szerintem is és nemsokára vacsoraidő.

Elindultunk vissza fele. De most a tó patron mentünk végig ahol állítólag lehet majd fürdeni. *-* Amikor sétáltunk Ri Gi megcsúszott és bele a vízbe. Mivel a mellette álló HyunSeung volt megfogta és magával rántotta véletlenül. Együtt estek bele a vízbe. Addig nem is volt baj csak, hogy mély volt és Ri Gi nem tud úszni.

Mindenki nevetett de ekkor RinRin és én megszólaltunk.

- Ne nevessetek! Ri Gi nem tud úszni.! –kiáltottunk fel egyszerre RinRin-nel.

- Mi.?!

- Jól hallottátok. HyunSeung szedd ki!!! –ordibáltunk.

20Perc múlva már a parton voltak. Ri Gi sok vizet nyelt ezért elájult. HyunSeung-nak egy lehetősége volt. Szájon átlélegeztetni. Olyan cukik voltak még akkor, ha csak szájon átlélegeztette. HyunSeung mikor hozzáért Ri Gi szájához majdnem elájult annyira jó érzés volt. [ igen, szerelmes Ri Gi-be. Nem bírja tagadni. .xdd]

Ri Gi pát perccel később kinyitotta szemeit és elég bizar volt, hogy HyunSeung ajkai az övén vannak. Majd gyorsan felült.

- Te meg mit csinálsz.? –kérdezte értetlenül HyunSeung-ot.

- Hát.. ö.. izé.. –dadogott. –muszáj volt valamit csináljak, hogy felkelj. És miattad az új ruhám is tönkre ment, mert berántottál a vízbe. –mondta HyunSeung.

- Sajnálom. –hajtotta le fejét Ri Gi.

- Ah mindegy. –legyintett Seung.

Amikor ezt megbeszélték felálltak majd visszaindultunk.

Mire vissza értünk már vacsoráztak vagy mi. Xdd

Gyorsan mi is helyet foglaltunk teletömtük magunkat majd mindenki elment a saját szobájába. YoSeob és DongWoon helyet cseréltek én meg csak az ágyon ülve néztem végig, ahogy pakolásznak. :oo

Végre mindennel végeztek. Szóltam a lányoknak hogy jöjjenek fürdeni. Elmentünk fürdeni. A fiúk is elmentek a saját fürdőjükbe.

Most nem lazsáltunk a fürdéssel mivel kicsit hideg volt kinn este.

Gyorsan megfürödtünk meg mostuk a fogunkat majd az udvar közepén elköszöntünk egymástól és mindenki ment a szobájába.

 

 

RiRin és DooJoon már meg voltak fürödve ezért csak bebújtak az ágyba majd aludtak is.

 

 

RinRin és JunHyung csak álltak az ágy előtt és bámulták.

- Mi komolyan ebbe akarunk aludni? –nézett rá félve RinRin.

- Van más választásunk?

- Nagyon nincs.:|

- Akkor igen, ebbe. –mosolygott JunHyung.

JunHyung megfogta magát és bebújt az ágyba.

- Na gyere aludni. Ma elfáradtunk. –mondta Juni már-már félig aludt.xd

- Öööm.. inkább a földön alszok.

- Mi.? –pattant fel JunHyung. –na gyere aludni, és ne szórakozz. –Állt fej JunHyung majd megragadta RinRin-t és oda vitte az ágyhoz. – aludj! –jelentette ki. .xd

RinRin bekászálódott az ágyba majd elhelyezkedett. JunHyung is követte RinRin-t.  RinRin egész északa meg sem mozdult egy helyben aludt. JunHyung pedig csak forgolódott hogy ráfeküdt RinRin-re hol azt hitte RinRin-re hogy plüss maci és szorongatta. Szegény RinRin majdnem megfulladt.

 

~Másnap reggel.~

- Jó Reggelt. –köszönt JunHyung kipihenten.

- Reggel van?  Háá végre. –ugrott ki az ágyból RinRin majd ki a szobából.

- Na ebbe meg mi ütött? –gondolkozott JunHyung.

RinRin egyenesen hozzám futott de én még aludtam ezért ment volna Ri Gi-hez de, amikor becsukta az ajtót újra benyitott.

- YoSeob? Ez meg mit keres itt? Nem DongWoon-nal van egy szobába? –suttogott RinRin. – na majd kifaggatom NiTae-t ha fel kel. –ezzel el is ment Ri Gi-hez. Ő már fenn volt.

- Jó reggel. –hajolt meg illedelmesen.

- Ááá RinRin ilyen korán futni. : oo

- Képzeld az este…....................... - elmesélt mindent Ri Gi-nek.

- Nem fáj semmid.?

- Minden porcikám. –nyavalygott RinRin.

- Ahh te szegény. Gyere ide. *megölelte barátnőjét*

- Na de megyek vissza, mert még mindig pizsibe vagyok.:$ majd beszélünk. Sziasztok.

- Szia. –köszöntek HyunSeung-gal egyszerre.

RinRin csak úgy sprintelt vissza a szobába. JunHyung még mindig az ágyba ült értetlen fejet vágva.

- Hova futottál.?

- Fáj minden porcikám, este megöltél. – öltötte ki nyelvét a fiúra.

- Bocsi.:$ - pirult el.

- Most már mindegy. Kimennél légy szíves. ?

- Minek?

- Át szeretnék öltözni.

- Nem elég, ha a fejemre húzom a takarót?

- Elég. De ha lesni mersz agyon csaplak!

- Nem lesek nyugi. –mondta majd a fejére, húzta a takarót. –vagy még is. –suttogta.

Mire eszébe jutott, hogy ja hoppá leselkedni kéne addigra RinRin már a cipőjét, húzta. Úgyhogy ezt benézte drágalátos barátunk. .xd

- Nézhetek már.?

- Már szóltam hogy igen. Nem figyeltél.

- Nem. –mondta, majd lehúzta a fejéről a takarót.

- Bolond vagy. ><

- Héé!

- Csak az igazat mondtam. –mondta RinRin majd ki, engedte haját és megfésülte.

- Milyen hosszú hajad van. :oo –ájuldozott Junie.

- Mintha eddig nem láttad volna. –kuncogott RinRin.

- Volt már kiengedve a hajad? –nézett értetlen fejjel Junie.

- Szinte mindennap kiengedett hajjal voltam. – mondta RinRin valami (-.-””ilyen fejet vágva. )

- Tényleg.? :oo és én mért nem láttam.? :oo pedig szinte mindig veled voltam.

- Csak nem emlékszel. ;)

- Az lehet. :oo

JunHyung nagyon zavarban volt biztos azért felejtette el. .xd de ahogy dadogott olyan cuki volt. RinRin pedig csak húzta az agyát.>< :D

Mikor készen lett JunHyung felállt és már értem hogy miért nem akart kikelni az ágyból.. .xĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ

Az ott lenn felállt és RinRin is kiszúrta.

- Khmm JunHyung!

- Igen?

- ott.. lenn. –mutogatott RinRin.

JunHyung lenézett majd gyorsan oda kapta a takarót. Szegénykém olyan vörös lett. :$

- öö… öööö.. –ennyit tudott kimondnai.

Fiú Szereplők.~♥

 

DooJoon az idióták vezetője. A részekben nem sokat beszélt eddig. De a táborban megismerkedik egy lánnyal, akit minden hová követ stb. A lány ezt egy kicsit fullasztónak találja, mivel, még amikor fürdeni megy, akkor megáll a fürdő előtt és megvárja, míg végez.

Egy idő után a lány megmondja neki, hogy mi a helyzet. DooJoon nem akarja felfogni ezért.. [majd megtudjátok.:D xd]

 

JunHyung nagyon önfejű és mikor valami rosszat tesz, legyint rá de, másnap már aggódik, hogy mi a fészkes fenét csinált, mint például RinRin és az alkohol. ._. Szerelmes RinRin-be. Mikor már éppen hogy megfogja, a kezét vagy átölelje akkor RinRin mindig észre, vesz egy ismerős személyt, és gyorsan odarohan hozzá. Így JunHyung nem nagyon tudja, mit tegyen..

JunHyung-nak eszébe jutott hogy.. [majd ezt is megtudjátok idővel.><] :D

 

 

HyunSeung az az igazi rendmániás. Imádja az új ruhákat „szerelmes” a ruháiba. Minden egyes darabot szépen teszi vissza a gardróbba miután ki lett mosva, vasalva. Nagyon csendes egyéniség, de ha kiabálni kell, vagy meg kell védeni barátait 10000%ban ott van és kinyitja száját, ha kell, üt is.  Szerelmes Ri Gi-be de titokba tartja egészen addig ameddig én rá nem jövök a kis titkára..^^

 

 

YoSeob egy bolond. .xd Ráül más székére stb.. xd nekem még is megfogta a tetszésemet. Szerintem ebbe a 6-os kis csapatba ő a legbolondabb. :p Ő az, akibe beleszerettem de, nem merem neki bevallani, úgyhogy az én kis titkom marad. YoSeob már az elején bevallotta hogy szerelmes vagy mi. .____. Ezt vagy megerősíti vagy, nem. :oo Ki tudja.

[ jaaa de én tudom, csak nem mondom meg. .xdd >< ]

 

 

Gikwang elég szótlan de izmai vannak rendesen. Ott az ajtós sztori ahol Gikwang az ajtót szedte ki a helyéről. .xd Nem nagyon tudok róla sok mindent, mivel csendes és inkább elkülönül. A fiúk sem értik ezt a viselkedést mivel eddig mindig velük volt mindenben most meg ilyen. Talán szerelmes.? *vállat von* ki tudja. Majd kiderül. :D :$

 

 

DongWoon Shenii nagy szerelme. Dong, nem akar még kapcsolatot szerinte az csak pénz kidobás és időpocsékolás. A fiúk is mondták neki, hogy nem így van de, ha ő valamit bemesél magának azt a fejéből, nem szedjük ki egy jó ideig. DongWoon Én és RinRin kiskorunkba nagyon jó barátok voltunk de ők átköltöztek Seoul másik felébe, de a sors újra összehozott minket. *-* :) Shenii-re visszatérve lehet lesz esélye, de attól tartok nem sok. :(

[Lehet, hazudtam és sok.:d vagy nem.:d majd megtudjátok. .xd]

Lány Szereplők.~♥



[Bocsi, hogy csak most hoztam a szereplőket és, a szereplőkből is a lányokat de most tudtam csak őket megírni.. sajnálom. : ||]

 

 

 

 

Ez lennék én. Nem nagyon tudom magam jellemezni csak egy-két szóval. Olyan vagyok, mint az emberek velem. Szóval, ha ők bunkók, akkor ne várják el tőlem, hogy én kedves legyek, mert nem leszek az.;)  De ha viszont kedvesek, akkor azokkal én is az vagyok. RinRin és Ri Gi a legjobb barátnőm. Nekem nincs sok barátom de, nincs is szükségem rá. Elég nekem ez a két bolond.♥ Ez a két lányért ölni is tudok olyanok, mint a testvéreim.

Időközben megismertem 6 idiótát és sajnos az egyikbe bele is szerettem.
[ nem szeretem magam fényezni ilyenkor, mert az olyan EGO-s xdd de muszáj voltam valamit írni. xddd]

 

 

 

Ő itt Ri Gi. Mindig pártolja a hülyeségeimet még akkor is, ha utána megbánja. RinRin és Én vagyunk neki a legjobb barátai. Neki sincs sok barátja csak mi RinRin-nel de ez neki bőven elég. Idő közben, ahogy már említettem megismerkedtünk 6 idiótával. Ri Gi-nek azóta tetszik HyunSeung amióta jóba lettünk a fiúkkal. Rá ébredt, arra hogy nem is olyan bunkók, hanem igen is nagyon jó fejek. Ri Gi vajon bevallja majd Seungienak vagy Seungie vallja be neki vagy senki nem szól semmit.?! :oo

[Majd megtudjátok]. xdd

 


 

 

Az én imádott RinRin-em. :D Neki már az elejétől tetszik JunHyung de ezt szerintem tapasztaltátok ti is. :D RinRin nagyon önfejű és bolond de nem tudok mit tenni ellene egyszerűen, szeretem mivel a „testvérem” úgy, mint Ri Gi is. Nem vagyok jó „jellemző” de nem is baj. Annyi legyen elég, hogy RinRin is olyan, mint mi. Ölni tud barátaiért, még ha kevés is van. ♥

[Ki tudja, lehet az én kis RinRin-em és JunHyung össze, jönnek. Legyen így? Hát.. nem tudom..:D ]


 

Ő itt Yong HeeShen de mi csak Shenii-nek hívjuk. Nem nagyon ismeri RinRin-t és Ri Gi-t inkább hozzám, fordul, ha segítségre szorul. Shenii amióta ismeri Shin Sung Byul-t (DongWoon unokatestvérét) és amióta ismeri DongWoon-t és a B2ST-et azóta, tudja hogy neki DongWoon a nagy szerelme. Úgy érzi, hogy egyszer közelebb kerül hozzá aztán el is, tapossa olyan gyorsan amilyen gyorsan hozzá került. Ez Shenii-nek egy idő után fájni fog és [majd ha olvassátok a ficim megtudjátok.:D]

 


17.fejezet.~♥

„Reggel arra keltem, hogy……..”

Hogy valaki ordibál a fülembe „Jóóóóóóóóóó regggeeeeeeeeeeeeeelt” <- valahogy így. -.-„mondhatom nagyon jóó a reggelem. Az utolsó 3percbe már csak színleltem az alvást ezért mikor már nem bírtam az utolsó Jóóóóóóóóóó-nál felugrottam.

- Ébren vagyok te majom! – kiabáltam majd elnevettem magam.

- Na végre! –jelentette ki.

- Mi a fészkes fenének ordibáltál.? :oo

- Régen mindig bevált.! De ugyan úgy reagálsz rá. :D úgyhogy megérte! :D

- Te kis te! –mondtam, majd elkezdtem ütni. Persze nem erősen.

 

 

~10perc múlva~

 

 

- NiTae elég.

- bocsi. De megérdemelted. 10percig ordibáltál. Én 10percig ütöttelek. ;)

 

Csengettek.

- na már reggel sincs nyugtom.

- kinyissam?

- nem kell. Majd én. De azért köszi.: )

- hát .. jóó : )

 

Levánszorogtam a lépcsőn majd az ajtóhoz.

Eléggé meglepett egymagában Shenii..

Sehol nincs SunG.

 

- Szia Shenii. Hol van SunG? –néztem rá kérdőn.

- Szia. Egyedül jöttem. Zavarok?

- Nem dehogy. Épp most keltettek fel.

- Jaaj ne haragudj. –tette oda szájához kezét.

- Nem te nyugi.

- Akkor ki?

- Gyere be és megtudod.

 

 

Felmentünk az emeletre.

DongWoon hallotta, ahogy lenyomódik a kilincs ezért gyorsan felállt az ágyról.

Shenii mikor meglátta DongWoon-t csak tátott szájjal, nézte.

DongWoon se számított Shenii-re azt hitte a fiúk azok, mivel úgy lett megbeszélve, hogy ők is utána jönnek.

 

- Szia. Shenii. –köszönt Dong.

- Sz .. Szia. – dadogta.

- Mi szél hozott erre? –kérdezte DongWoon. Kicsit zavarba volt. :$

- Be.. Beszélnem kell NiTae-val. –mondta szégyenlősen Shenii.

- Miről?

- DongWoon! –szóltam rá.

- Azt nem szeretném elmondani. Csak rám és NiTae-re tartozik.!

- Rendben. NiTae én most elmegyek. Majd a fiúkkal együtt visszajövök. Sziasztok. –ezzel távozott.

 

Mikor DongWoon elment Shenii bele kezdett volna, ha nem szólal meg a mobilja.

 

 

- Halló? –szólt bele félve.

- Shenii! Hol vagy? Szó nélkül elmentél. Azonnal hazafelé! –kiabáltak fele a telefonba.

- Értettem apu. –mondta Shenii majd, megszakította a vonalat.

- NiTae. Bocsánat a zavarásért de most mennem kell. –mondta szomorúan Shenii.

- Semmi baj. Majd máskor elmondod, mit szerettél volna.

A lány már nem válaszolt csak rohant hazáig közben könnyei potyogtak, mivel nem tudta elmondani azt, ami szívét nyomasztja.

 

2óra múlva megérkeztek a fiúk + RinRin, Ri Gi.

Mindenki összepakolt a nagy útra, ami holnap lesz..

Nagyon várta mindenki.

Azt mondták lesz medence is de, ha nem is medence, akkor egy tó, amibe majd lehet fürdeni úgy is meleget, mondd.

Bent a konyhába mindenki kellemesen beszélgetett egyszer csak DongWoon felállt és megragadta a csuklómat majd berángatott a nappaliba.

 

- Aúúú..! DongWoon ez fááj! Héé! Engedj el.! –kiabáltam. A többiek csak nagy szemekkel bámultak. – Ha nem engedsz el, megcsaplak.! –fenyegetőztem.

- Mit mondott Shenii?

- Nem rád tartozik.

- Mit mondott Shenii? –ismételte meg magát kicsit hangosabban.

- Semmit.

- Ne hazudj!

- Nem hazudok! Az apja felhívta, hogy azonnal menjen haza így nem tudott semmit mondani.

- Biztos?

- Ne vonj kérdőre! Ki vagy te?! Az apám? Hát nem! –mondtam majd felrohantam a szobámba. Bezárkóztam, majd elkezdtem sírni.

- Még soha nem beszéltem így DongWoon-nal. Most hogy kérjek bocsánatot?! Holnap tábor és ott nem tudjuk egymást majd kerülni sem. :| Majd ha mást nem megint a bunkó NiTae leszek a táborba, aztán ha visszajövünk vissza, változok kedvessé.  Ááá igen ez az. Ez jó ötlet. –gondolkodtam egy kicsit hangosan.: $ De hála istennek senki nem hallotta meg..^______^

 

DongWoon csak ledöbbenve állt a nappaliba majd ledöbbent fejjel visszament a konyhába.

 

- DongWoon mi történt.? –kérdezték a többiek.

- S.. Semmi.

- Oppa! Látom, hogy van valami! Amikor kicsit voltunk és NiTae-vel veszekedtetek akkor is pont ugyan ilyen fejet, vágtál. Upppsz!!! –kiáltott fel RinRin. – veszekedtetek igaz?!

DongWoon csak bólintott.

- Haza megyek. Majd holnap reggel találkozunk. –mondta DongWoon.

- Mi is megyünk. Majd holnap. Sziasztok. –köszöntek el a fiúk, majd távoztak.

- ahogy NiTae-t ismerem most egész táborba a „bunkó NiTae” lesz és én ezt nem akarom. – nyavalygott Ri Gi.

 

 

[ Sorry mindenért, ha uncsi vagy ilyenek én mindent bele adok de ennyi telik tőlem.:| rem.. Tetszett.^^]